“A művészet általános fogalomként használható az összes teremtő szándékra, amit emberi törekvés mozgat. …
A művészet szót ma általában a fentieknél szűkebb, esztétikai értelemben használjuk. …
A művészet vonzza az emberi érzelmeket. Esztétikai és morális érzéseket ébreszt és ezen érzések közlésének útján keresztül válik értelmezhetővé. …
Maga a műalkotás lehet valami kézzelfogható konkrétumot kifejező (pl.figuratív), vagy elvont (nonfiguratív, absztrakt). Mint a művészettörténet minden idejében, napjainkban is születnek a szigorú műfaji kötöttséget áttörő, több műfajt egyesítő, vagy befogadó alkotások is. Nagyvonalúan tekintve, ilyen maga az építőművészet is.” (Wikipédia)
Az építészet és a lakberendezés mindig is kézen-fogva járt a kortárs művészetekkel együtt, ezért fontosnak tartom nagy lépésekkel áttekinteni az 1945 utáni képzőművészeti irányzatokat, melyek a XXI. században is nagy hatást gyakorolnak ránk.
A második világháború szinte halálos csapást mért a civilizációra. Minden alkotót újragondolásra kényszerített. A művészek elsősorban önmagukra számíthattak. Rendkívüli módon megnőtt a művészi egyéniség, a szubjektum szerepe. Először az Egyesült államokban és Franciaországban kibontakozó, később világszerte elterjedő irányzatokat összefoglalóan absztrakt expresszionizmusnak nevezzük.
A második világháború elől számos művész menekült az óceánon túlra (Mondrian, Moholy-Nagy, Breton, Max Ernst). Személyes példájukkal hatottak az amerikaiakra – el lehet szakadni a realista tradícióktól, minden szabad, minden megengedett.
“Olyan rossz volt a helyzet, hogy úgy éreztem, bármivel próbálkozhatok, semmi sem lehet elég abszurd.”
(Adolph Gottlieb)
Hatott a művészekre a szürrealisták hirdette “automatikus írás” fogalma, és az ekkortájt mind ismertebbé váló távol-keleti kalligráfiák is.
Jackson Pollock amerikai festőművész
Williem de Kooning – Hollandiából származó,
az emberi figurákat sistergő ecsetvonásokkal feloldó művész.
Mark Tobey – a keleti kultúra bűvkörében
Egy másik visszafogottabb törekvést “New York-i iskola” kifejezéssel illettek. Ők határozottan elutasították az európai festészeti tradíciókat. Pl. Barnett Newman monokróm (egy színt alkalmazó) színfelületeivel – melyet néhány vékony csík tör meg – érzéki, kifinomult megragadásra törekszik, mindez a végtelenséggel párosul.
Európában, azon belül Franciaországban bonyolultabb volt a művészet helyzete. A felszabadítás után Picasso (a párizsi iskola tagja) és több nagy tekintélyű mester belépett a francia kommunista pártba. Picasso békegalambról készült rajza a párt emblémájává vált.
Picasso: Békegalamb (1949)
Sok híve volt a realista-klasszicista hagyományoknak, a szürrealisták pedig inkább az alkímiához és az ezoterikus ismeretekhez vonzódtak. Tovább alkottak a 30-as években csoporttá szerveződött nonfiguratívok is. Újabb irányzatok is helyet kaptak, pl. a lírai absztraktok, akik a geometrikus absztrakció helyett színes, tüzes foltrendszert, egymáson átbújó pettyeket, alakzatokat festettek kompozícióba – többek között Jean Bazaine, Antoine Manassier, Maurice Estev, akik nagy hatást gyakoroltak az 50-es, 60-as évek európai művészetére.
Jean Bazaine – Houses in Saint-Guenole (1946)
Antoine Manassier – Cymbalum
A pszichikai automatizmus elméletét nem csak amerikai festők használták fel, hanem Európában is voltak követői. Az informel (forma nélküli) kifejezés honosodott meg velük kapcsolatban.
/
Pollock európai párhuzama a német Wolfgang Schulze, művésznevén Wols. Németországból művészi felfogása miatt a nácik elüldözték. 1945-51 között fejlesztette ki jellegzetes stílusát. Száműzni igyekezett a tudati kontrollt, gyakran behunyt szemmel alkotott. Művein nincs nyoma a figurativitásnak, de Pollakkal ellentétben “kompozíciók”.
“A kövek, a halak, sziklák, a tenger sója és az ég / elfeledtették velem az ember fontosságát”
Az alkotót Van Gogh drámai végkifejlet felé hajló utódjának tekintették.
Wols – Oui, oui, oui (1946-47)
Párizsban alakult meg 1948-ban a COBRA művészcsoport is. A név a benne résztvevő művészek eredeti lakhelyére utal (Koppenhága, Brüsszel, Amszterdam). A fiatal művészek egy nyers, életvidám, tekintélyeket nem tisztelő, baloldali elkötelezettségű alkotók voltak.
“A művészet nem ismeri az udvariasságot, nem egyéb, mint a nyers vágy.” – vallották.
Csodálták a skandináv sziklarajzokat éppúgy, mint a népi textilek harsogó színeit és a gyerekek firkáinak spontaneitását.
Karel Appel – Kérdező gyerekek (1948)
A modern művészek az 50-es években szembesültek azzal, hogy az újjászerveződő polgárság elfogadta a nonfigurativitást, ami a szabadságfogalom letéteményesévé, egyfajta korstílussá vált.
Az absztrakt expresszionizmus elterjedésével az amerikai művészet nem szorult többet az európai művészet gyámkodására. New York az 1950-es évek óta fokozatosan átvette Párizs szerepét, a művészet fővárosa lett. A legtöbb művészeti irányzat ettől kezdve az Egyesült Államokból indult hódító útjára.
Felhasznált irodalom – Pataki Gábor: Művészettörténet
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: